2011. december 25., vasárnap

Fekete tetra ikrázása

Néhány napja kitettem egy Fekete tetra párt ikrázni. Az ikrázás sikeresnek tűnik, az ikrák nem, penészedtek el és néhány lárvát láttam mozogni. Remélem hamarosan kikelnek a kishalak, bár az még néhány nap. Első táplálékuk tojássárgája lesz, utána sóféreg lárvákkal fogom etetni őket. Szeretnék egy nagy létszámú csapatot nevelni belőlük hiszen a fekete tetra igazi csapathal. Reméljük sikerül. Ha elúsznak a kishalak megírom azonnal itt a blogban.

2011. december 19., hétfő

Mollyk születése

Ma megszülettek molly nőstényem újabb ivadékai. Számukat még nem tudom pontosan megbecsülni. Remélem minél többen lesznek. Éppen ideje volt  már egy újabb akvarisztikai sikernek. Ezúttal sikerült pontosan eltalálnom az ellés idejét amit nem mindig könnyű megbecsülni egy elevenszülő halnál. Néhány napja egy mexikói kardfarkú nőstényt felejtettem el kitenni és így sajnos az ivadékokat nem sikerült megmenteni.

2011. december 15., csütörtök

A víztisztitó

Vásároltam egy doboz víztisztító tablettát. Hogy milyet maradjon az én titkom. Az eredmény elég siralmas lett. A víz teljesen zavaros lett, kétségbeejtően és azóta sem állt helyre, még az eredeti állapot sem.Az adagolás pontos volt, a hibát nem ebben kel keresni hanem magában a tablettában. A kereskedőt nem lehet hibáztatni, a tabletták zártan kerültek forgalomba, az viszont biztos hogy ezt a típusú víztisztító tablettát nem fogom többet használni. Elképesztő hogy egy ilyen borzalom kereskedelmi forgalomba kerülhet.

2011. december 5., hétfő

Kis almacsigák

Tegnap több kis almacsigát fedeztem fel az akváriumomban. Ez több szempontból is meglepett. Eddigi ismereteim szerint az almacsiga szaporításához mesterséges beavatkozás is szükséges, de ebben az esetben nem volt erre szükség.Úgy látszik az almacsigák is rendelkeznek a hagyományos csigák szívósságával. Egyelőre nem teszem külön akváriumba őket, jól elvannak itt és a halak sem bántják őket. Alga is van számukra a sziklafalon. Remélem gyorsan fognak nőni, táplálék az van bőven.

2011. december 3., szombat

Törpe gurámik pusztulása

Sajnos nemrégiben vásárolt két törpe gurámim elpusztult. Mivel az akváriumban más megbetegedés nem fordult elő valószínűleg valamilyen olyan betegség végzett velük amit még a kereskedelemben szereztek. Öröm az ürömben hogy a betegség nem bizonyult járványosnak, a többi hal nem pusztult el és betegségtünetek sem látszódnak rajtuk. Nem tervezem új törpe gurámik beszerzését,  legközelebb Endler guppikat fogok vásárolni ha lesz rá módom.

2011. november 1., kedd

Kis Mollyk

Ma a vártnál kicsit hamarabb,megszülettek a kis mollyk. Az utódok száma mintegy harminc és negyven között van tehát sikerült eltalálnom Nem volt nagyon nehéz, a nőstény méretét és életkorát vettem alapul. A vizet éjszakára is melegen , harminc fok magasságába tartom, hiszen a molli köztudottan fázós állat. Most következik a hosszabb feladat, a mollyk felnevelése. Remélem három-négy hónap múlva elérik azt a nagyságot hogy minden gond nélkül a nagy halak közé lehessen őket tenni.

2011. október 29., szombat

Black Molly

Egy Black Molly nőstényemet kitettem szülni. Néhány nap múlva várható a szülés, bár egy Black Molly nősténynél ezt soha nem lehet előre kiszámítani. Mindenesetre igyekszem felgyorsítani a folyamatot optimális tartási körülményekkel. A víz 28 -30 fokos, a nősténynek legalább négyszer  adok naponta enni hogy az ivadékok gyorsan fejlődjenek. Reményem szerint maximum másfél héten sor kerül a szülésre és minimum harminc -negyven utódra számítok. Kíváncsi vagyok mennyire sikerül eltalálnom a szülés időpontját és az utódok számát. Az eredményeket természetesen beírom majd ide a blogba.

2011. október 22., szombat

Törpe gurámi

Tegnap nagy nehezen sikerült beszereznem egy törpe gurámi párt. Azért nevezetes ez a nap mert érdekes módon eddig kizárólag csak hímeket lehetett kapni a helyi kereskedőknél, nőstényeknek hírmondója sem volt. Se nagyoknak, se kicsiknek. Szóval  évekig kellett várnom erre a pillanatra.. Ráadásul a törpe gurámik, szépek és nagyok voltak. Az áruk nem volt éppen olcsó mert ezeregyszáz forint volt egy darab, viszont az ilyen vásárra mondom azt hogy eladónak és vevőnek egyaránt megérte. A törpe gurámik jól érzik magukat, annak ellenére hogy a víz hőmérséklete 23 fok. Ezt még két fokkal szeretném emelni.

2011. szeptember 20., kedd

Almacsiga

Ma akváriumom egy új lakóval gazdagodott. Egy napjainkban divatos csigafajjal, az almacsigával. Mit érdemes tudni erről a méltán népszerű csigafajtáról? Tudományos elnevezése : Ampullariidae. Trópusi területeken őshonos.. Ott akár húsz centiméterre is megnő, akváriumban ennél lényegesen kisebb 5- 10 cm között. Azért akváriumi körülmények között  ez elég méretesnek számít lévén csigáról van szó.Ahogy látom növényes akváriumban is jól tartható, nem eszi meg a növényeket ha megfelelően van táplálva.  Algát, korhadt vegetációt fogyaszt, de az akvárium aljára hulló eleséget is megeszi, főleg a szúnyoglárvát szereti. Időnként kiegészíthetjük étrendjét salátával, sárgarépával, spenóttal más apróra vágott zöldségfélével. Ez utóbbi esetben csak annyit adjunk nekik enni amennyit megesznek mert a víz zavaros lesz. Szeretik a tiszta vizet, optimális hőmérséklet 25 C körül. Az almacsigák egy úgynevezett légtőszifon segítség lélegeznek a víz alatt. Ennek ellenére szükségük van légköri levegőre is. Az akvárium és a fedőüveg között ezért hagyjunk legalább tíz centiméter szabad terület ahová kitudnak mászni levegőért. Ha ezt nem tesszük meg az almacsiga elpusztul. A fedőüveg mindig jól zárjon különben a csiga  kimászik a vízből és ott előbb-utóbb kiszárad.Néha mikor a kimászás veszélye nem fenyeget vegyük le egy két percre az üveget hogy legyen friss levegő a vízszint és az üveg között. Szaporodása nem olyan egyszerű mint a többi vízicsigának Legnagyobb gond hogy a nemeket  nem lehet megkülönböztetni, így több példányt kell vásárolni. Meleg, 26 -28 fokos vízben kell őket tartani ha szaporítani is akarjuk őket. A csiganász éjszaka történik így ennek ritkán lehetünk szemtanúi. A nász után néhány nappal  a megtermékenyült petéket a nőstények a vízfelszín közelébe rakják le. A peték száma a nőstények méretétől függ. Általában 100 - 1000 darab kis csigára számíthatunk. Ha azt akarjuk hogy a tenyésztés jól sikerüljön a petéket kelés előtt vegyük ki és tegyük át egy másik akváriumba hasonló helyre, hasonló körülmények közé. A petéket és a helyet ahová azok vannak tapasztva nedvesítsük meg majd néhány perc múlva nagyon óvatosan mozgassuk meg és tegyük át másik akváriumba. Fontos hogy itt is felszín közeli tárgyakon legyenek. Az áthelyezési műveletet akkor érdemes elkezdeni amikor a peték sötétedni kezdenek. Ez általában 2 - 4 hét. A kis almacsigák gyorsan nőnek, néhány hét alatt akár több centimétert is.

2011. szeptember 8., csütörtök

Akvarisztika ősszel

Jönnek a hidegebb idők, a sötétebb, hosszú nappalok és erre egy akvaristának mindenképp figyelni kell. Vegyük elő automata hőfokszabályzós fűtőnket és állítsuk be a víz hőmérsékletét a szükségesre. Éjszaka lehet két három fokkal alacsonyabb is lehet a hőmérséklet. A hosszú nappalok miatt egyre több mesterséges megvilágítás is kell. Ami még fontos lehet a vitamindús táplálkozás. Ha egy mód van rá, adjunk díszhalainknak élő eleséget is, ennek hiányában halaink legyengülnek és megbetegszenek.

2011. szeptember 5., hétfő

Tilos a gömbakvárium!

Szigorodtak az állatvédelmi törvények. Tilos gömbakváriumban díszhalakat tartani. Néhányan nem értenek egyet ezzel a rendelettel, túl szigorúnak találják. Én azt gondolom  nem ideális a gömbakvárium díszhalak tartására, ezért jónak tartom ezt a törvényt. Akinek már van ilyen akváriuma javaslom tartson benne vízinövényeket. Az állatvédelmi törvény további, díszhalakra vonatkozó egyik részét bemásolom. " (11) Az akváriumot, amelyben halat tartanak, üveglappal, hálóval vagy más arra alkalmas tárggyal kell lefedni, illetve az akvárium olyan mértékben tölthető fel vízzel, hogy a vízszint és az akvárium felső pereme közti távolság alkalmas legyen a hal kiugrásának megakadályozására" .  

2011. augusztus 24., szerda

Első akváriumaim

Első akváriumomat édesapámtól kaptam. Egy tizenöt literes vasvázas akvárium volt. Akkoriban a vasvázas akváriumok voltak elterjedtek és szerintem elég jól is néztek ki. Később édesapám egy kb 200 literes vasvázas akváriummal lepett meg ami szinte tökéletes volt számomra. Ma kimentek a vasvázas akváriumok a divatból, valószínűleg azért mert az üveg praktikusabb és könnyebb elkészíteni. A gittelés sokszor elég fárasztó dolog volt és ha nem volt jó minőségű a gitt, sok kellemetlenséget tudott okozni.  Az akkori divat szerint menőbb volt esztétikusabb. Néhány vasvázas akváriumom sokáig megmaradt, néhány éve azonban nekem is csak üvegből készült akváriumaim vannak. Néha nosztalgiával gondolok a régi szép időkre amikor még vasvázas akváriumaim is voltak. Tudom hogy a maiak praktikusabb,  szebbek, de azért mégis.

2011. augusztus 23., kedd

A paradicsomhal színe

Érdekes változásokat fedeztem fel a ma forgalomban levő paradicsomhalaknál.. Nekem úgy tűnik a mai paradicsomhal elvesztette eredeti színpompás színezetét és közel sem annyira színpompás mint mint húsz harminc évvel ezelőtt. Valószínűleg ez okozhatja népszerűségének csökkenését. Nem is az agresszivitása mint azt korábban feltételeztem volna. És egyébként is az agresszivitás is mintha nem a régi lenne. Ez mondjuk éppen nem nagy gond.

Gyöngy gurámim halála

Elpusztult egy gyöngy gurámim. Ebben némi felelősséget is érzek. Viszonylag tapasztalt akvarista vagyok, tudtam is hogy gurámikat nem célszerű párosával tartani mégis ezt tettem. Azt gondoltam hogy a 150 literes medence elég nagy és a nőstény eltud menekülni a hím zaklatása elől. Tévedtem. Sokkal több gyöngy gurámi kell még ebbe az akváriumba. Tévedésemhez az vezethetett hogy régebben ilyen tapasztalatom nem volt a gyöngy gurámival. Úgy látszik itt is vannak agresszív és kevésbé agresszív példányok, nagyok az egyedi különbségek.

2011. augusztus 22., hétfő

Díszhal tenyésztés

Előbb - utóbb minden akvarisztikával komolyabban foglalkozó embernél felmerülnek a díszhal tenyésztés problémái. Akár hivatásos tenyésztőről van szó akár magántenyésztőről.  A szakmai kérdések mellett anyagi jellegű kérdések is. Mert a díszhaltenyésztés nem olcsó mulatság. Egyre több akvárium, technikai eszköz szükséges és bizony a kapcsolódó költségek víz, áramszámla is jelentősen megemelkedik. Hivatásos tenyésztőknek további gondot jelent az értékesítés. Sok kereskedő inkább ázsiai, ismeretlen forrásból, olcsó áron szerzi be a halakat. A gazdasági válság miatt amúgy is gondot okoz az akvarisztikában. A rendszerváltás idején voltak ilyen árban a díszhalak. Emlékszem egy neonhal akkor is 100 és 200 forint mozgott, csak éppen azóta eltelt húsz esztendő. A kereskedők sincsenek könnyű helyzetben. A legfontosabb teendője egy díszhaltenyésztőnek alaposan felmérni a lehetőségeit. Tapasztalatból tudom nincs annál rosszabb mint a túlszaporulat. Itt is érvényes a mondás : addig nyújtózkodj amíg a takaród ér.

2011. augusztus 20., szombat

Akvarisztika témájú könyvek

Rengeteg akvarisztika témájú könyv van, ezek nélkülözhetetlenek lehetnek egy akvarista számára. Egy kis felsorolás a teljesség igénye nélkül.
Horn, Zsilinszky :Akvarisztika
Dr. Lányi György: Korszerű akvarisztika
Akvarisztika, díszhaltenyésztés
Hans Frey, Az Akvarista Kislexikona
Pénzes-Tölg - Az aranyhal
A sziámi halviadal / Lányi György
Akvarista műhelytitkok 2. (Pasaréti Gyula)
 Akvarisztika- Kezdőknek és haladóknak - Pasaréti Gyula, Pethő Pál Zoltán, Illyés Csaba
 Kjell Fohrman: Back to Nature - AKVÁRIUMKALAUZ
 Dezse Tibor (Aquad): Tengeri akváriumok
 Brian Ward: Akváriumi halak és növények
 Dezse Tibor: Akváriumok
 Dr Wiesinger Márton: Akvarisztika
 Dr. Lányi György: Elevenszülő fogaspontyok
 Nagy Tamás-Tóth Csaba: A Tanganyika-tavi sügérek 1.
 Patrick Lonisy: Akváriumok
 TETRA: Az akvárium-egy elbűvölő vízivilág
 Pénzes Bethen: Az akvárium növényei
 Peter Beck: Akvárium-ABC
 Patrick Lonisy: Akváriumok
 Dick Mills: Akvarista kézikönyv
 JUWELL AQUARIUM
 Akvárium magazin
 SERA tanácsadó füzetek
 dr. Ács Eszter-Mándics Dezső: Akvarisztika
 Mary Bailey és Gina Sandford: Útmutató az akváriumi halak tartásához
 Peter W. Scott: A tökéletes akvárium
 Dr Wiesinger Márton: Halak
 Jörg Vierke: A legkedveltebb díszhalak
 Lukács László - A Tanganyika és a Malawi - tó sügérvilága










    2011. augusztus 11., csütörtök

    Akvarisztika újra

    Néhány napja négy éves kényszerpihenő után újrakezdtem az akvarisztikát. Egyelőre egy 150 literes társas akváriumban gondolkozom, a továbbiak pénz, egészség, hely és szerencse kérdése. Az akváriumban a következő fajok találhatók egyelőre: neonhal, Xiphophorus helleri, Fekete tetra, gyöngy gurámi, Black molly. Ahogy elnézem molly nőstényem néhány héten belül elleni fog. Ennek nagyon örülnék mert a Black Molly is kedvenc halaim közé tartozik.

    2011. augusztus 10., szerda

    Akvarisztikai múltam

    10 éves lehettem amikor elkezdtem akvarizálni. Édesapám elbeszélései a halakról, ezer literes akváriumról felkeltette érdeklődésemet a  díszhalak és az akvarisztika iránt. Égett bennem a vágy hogy megkapjam első akváriumomat. Első találkozásom a halakkal is  csodálatos volt. Nagyon lázas voltam és amikor megkaptam első akváriumom halakkal együtt, egyből lement a lázam. Nevezhetjük akár placebo hatásnak is, én azonban inkább kisebb csodának éltem meg. Mint szinte minden kezdőnek nekem is a szifok és a guppik volt az első halaim. Ez a hetvenes években történt amikor az akvarisztika technikailag nem volt olyan fejlett mint napjainkban. Első akváriumom egy vasvázas volt, ami napjainkban kiment a divatból. Még kamaszkoromban elolvastam a Horn, Zsilinszky: Akvarisztika című könyvet ami után tudományosan is elkezdtek érdekelni a halak. Azóta negyven esztendő is eltelt már. Kisebb, nagyobb megszakításokkal nagy szerepet játszott életemben az akvarisztika.

    2011. június 26., vasárnap

    Akvarisztika a meditáció egyik formája

    Az akvarisztika a meditáció egyik formája lehet, ha kellően elmélyedünk a témában. Az akváriummal becsempésszük a szobába a természet egy csodálatos darabját. A halak szépsége lenyűgöző lehet egy dekoratív akváriumban. Nem csak a szép és tetszetős halak életmódját érdemes tanulmányoznia annak aki kellően el akar mélyedni az akvarisztika világában. Érdekesek lehetnek a színtelen, ne adj isten csúnya halak is, az akvarisztika nem szépségverseny ahonnan a csúnyákat ki kellene rekeszteni. Ez nem a plázacicák világa. A természet titkaiban gyönyörködhetünk egy szobában. Ez már önmagában csoda, a természet egy csodája.